Gondolnak a vakokra

Csak hogy tudják, miről maradnak le.

Egy szó a japán csajokról

Okos

Igazából nem mondok semmi érdekeset most, csak épp el akartam dicsekedni, hogy okos voltam a Homáron, megfejtettem a szilvabaszó rejtélyt.
Egyébként sem történt semmi, szar hetem volt, arra eszméltem csütörtök reggel, hogy bedarál a munka, szabadidőmben meg dolgokat csinálok, ami fárasztó. Ezért hétvégén inkább nem csináltam dolgokat, néztem az Office című sorozatot, és igazán hálás voltam a készítőknek, hogy végre nem kell éljem a saját életem, mert nézhetem helyette másét. Rengeteg stressztől megkímélt, komolyan.
Nézzétek meg a Clerks 2-t, zsír. Ha egyáltalán mondják még ezt Budapesten. Kicsit félek, hogy mikor hazamegyek úgy néztek majd rám, mintha én lennék az ember 2006-ból, aki még mindig azt mondja dolgokra, hogy sirály, aki szerint a Szimpla még mindig jó hely, Akkezdet Phiai meg a legmenőbb magyar hip-hop formáció, és aki azt hiszi hogy még mindig finom és 250 forint a vasalt szendvics a Wesselényi utcában, és hogy a Fábry még mindig elképesztően vicces. Mert ezeket nem írja meg az index (ja meg egyébként sem olvasom - túl kicsi a jel/zaj viszony). Jól ki fogtok röhögni.

Várj, a motivációról még egy szó

Mark Twain szerint akkora a különbség a tökéletes szó, és a majdnem tökéletes szó között, mint a villám, és a szentjánosbogár között (lightning vs lightning bug).
Ezek után bazzeg kinek van kedve írni? Mert most érted, mi az esélye, hogy roppant 1800 szavas szókincsemből pont a megfelelő kifejezést találjam meg?
Egyébként teljesen igaza van, valószínűleg mindenki érezte, aki megpróbált valaha írni, csak nem mindenkiben tisztult le az érzés annyira, hogy ilyen frappánsan tömörítse mondatba, mint Mark Twain. Bennem most azt tudatosította valamiért, hogy írni nehéz. És hogy jó eséllyel csak szentjánosbogarakkal dobálózom.
Mint a legtöbb ilyen kristálytiszta felismerés-szilánk, ez is tudatom legmélyéig hasított, azóta is ott csücsül az elmémben, világképem immár szerves részét képezve. Az update-elt hitvallásom tehát: "A tudomány kibaszott bonyolult, de például írni is (vagy lehet hogy nem)"
Boldog vagyok, hogy 22 év alatt legalább egy ilyen dolgot biztosan, bátran ki tudok jelenti. Eddig még senkinek se sikerült megcáfolni. Csinálok is egy listát netvibes.com-on, megcáfolhatatlan életigazságok, amikre eddig rájöttem címmel. Ha húszévenként hozzá tudok adni egy elemet, akkor már jó.

Zoli meg például, miután 3 hónapig dolgozott valamin, hogy aztán az eredményét ne használják fel a kutatásban, azt az életbölcsességet kapta konzulensétől, hogy látod, csak az el nem végzett munka nem vész kárba. Azóta nihilista Zoli, sehogy sem bírja felülírni agyában a tapasztalat okozta negatív szemléletet. Ezt így persze kicsit erős állítani arról a srácról, aki Japánban kutat a DVD szabvány megalkotójától két asztalnyira, és mellesleg egy hónap alatt megírta azt a programot, amivel a chief programmer 8 hónapig hadakozott (oké, Matlab vs Fortran, de akkor is). Viszont japánul lusta tanulni, ezért mondta a példát.

Én meg lusta vagyok írni, mert meggyőződésem, hogy nehéz, és nem tudok. Szerencsére visszajelezésekből ítélve értelme az van legalább, mert elolvassátok, és örültök neki, vagy nem, csak a barátaim vagytok, és gáz lenne ha kiderülne, hogy nem olvassátok, mert megharagudnék. Mindenesetre köszönöm, hogy írtok/lelkesítetek/buzdítotok/baszogattok, hogy írjak, vállonveregettek email-ben stb, nagyon sokat jelent nekem, figyelembe véve, hogy időm jelentős részében számítógépek és/vagy idióták vesznek körül. Túlzás lenne állítani, hogy ez tartja bennem az életet, de azért jól esik, komolyan.

Közbe meg jobbra nézek, és az egy óra alatt, amíg itt írtam a kínai srác már rengeteget haladt. Hát, azt hiszem így jár, aki hülye blogolni, vagy megtalálni az érdekes oldalakat az interneten. Unalmában kénytelen dolgozni. (Megint bazmeg ez az idióta félig viccelődős stílus, már lassan én sem tudom, mit gondolok valójában.)

Lehet, hogy agyamra ment a web 2.0, ilyen értelmetlen meta-tevékenységet, mint az írásról írni rég csináltam.

Meg a betűk is egyre kisebbek.

Ú, bazz, ez is milyen meta volt már.

Fotoblogba inkább, vagy nem is tudom.

Kicsit rég írtam megint, nem is tudom, hogy olvassátok-e még egyáltalán, mostanában a fotoblogba írok inkább. Úgyhogy nézzétek azt is, szerintem jó. Kivéve hogy most kezdek kifogyni az ötletekből, meg rájöttem, hogy a fotózás egy külön hobbi, amire időt kell fordítani, amíg megtanulod, meg ráérzel, én pedig pont utálom a hobbifotósokat. Ha balfaszok, de azt iszik, hogy nem, akkor azért, ha meg elképesztően jó képeket csinálnak, akkor azért. Elmegy minden kedvem a fotózástól, komolyan, hogy lehet úgy motiváltnak maradni, ha mindenhol azt látod, hogy emberek tizennégyszer olyan jó képeket csinálnak mint te.
Szokás szerint most is félig viccelek, de csak annyira, hogy pont ne tudjátok, hogy mit gondolok valójában.
Vajon folytatni fogja-e András a lélegzet-elállító fotoblogját? Vajon lesz-e következő kép a project 365-ben? Egyáltalán mért 365, ha az a címe a blognak, hogy "fél év Japánban"? Mért nem project 182 és fél? Ez azt jelenti, hogy ha hazaér, július elején, akkor abbahagyja a varázslatos képek termelését? Vagy csak megváltoztatja a címet, valami olyasmire, hogy "(Még) fél év Japánban, meg még egy fél Magyarországon, kivéve a nyaralás"?
Hamarosan kiderül.