Mint írtam, az elmúlt hetet Okinawán töltöttem, és meglátogattam egy helyi karate dôjôt. Vicces módon sikerült random betévedni az egyik leghíresebb Goju Ryu dôjôba, a Jundôkan-ba. Tele volt a hely 6-7-8. danos öreg sensei-ekkel, de ez elsőre nem tűnt fel, erről majd később.
A dôjô
Több okinawai egyesület honlapját is megnéztem, de mivel ez pont közel volt a szállodához (negyed óra gyalog), erre esett a választásom, szinte véletlenszerűen.
Hívatlanul, ajánlólevél nélkül állítottam be szerda este, mondtam, hogy gyakorolni szeretnék. Gondoltam olyan lesz mint otthon, mondják, hogy ez remek, gyerünk, állj be, még meg is veregetik a vállam, ehhez képest néztek, hogy mit keresek itt, kérdezgették, hogy mégis milyen stílust gyakorlok, valamiért fontosnak tűnt. Leültettek, hogy várjam meg a kaichô-t, az egyesület elnökét, vele beszéljem meg a dolgot.
Mesteremről, Fujimoto Sadaharu senseiről, és iskolájáról, a Shôbukai-ról nem nagyon hallottak előtte, én meg nem tudtam megmondani, hogy pontosan milyen stílust gyakorlunk*, mivel a Mester különböző stílusokból alakította ki a saját stílusát. Nagyjából tisztáztuk, hogy bármi legyen is az amit gyakorlok, nem sok köze van a Goju ryu-hoz, így ezek után felvetődött, hogy akkor végső soron mi a halált akarok én tőlük. Ezen a ponton kissé megszeppenve mondtam, hogy hát én csak gyakorolni jöttem, gondoltam nem gáz, jorosku onegájsimász. Aztán mondta a kaichô, hogy oké, beállhatok fehér övvel alap edzésre, az oktatás díja 5000 jen. Mondtam, hogy nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, inkább akkor megnézném a gyakorlást a padról, ha szabad.
Végül csak beálltam, mert kiderült, hogy 5000 jenért edzhetek a hét végéig, és 4 edzésért már megéri kifizetni ennyi pénzt. Akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen híres iskolába tévedtem. Mint említettem, ennyi 6-7-8. danos mestert egy rakáson nem sok helyen lát az ember. Szóval pláne.
Közben beállított három kigyúrt fehér srác is, ijesztően néztek ki, de az edzés után sokkal barátságosabbak voltak, kiderült, hogy új-zélandiak, egy hétig vannak itt, minden nap gyakorolnak.
Az edzés - [kicsit szakmai, nem karatésok nyugodtan ugorjanak a következő részhez]
A szerdai edzés pont csoportos volt, a többi nem. A dôjô délután 2-től este 10-ig van nyitva, mindig van benn néhány karatéka, párokban vagy egyedül gyakorolnak megszállottan, kivéve amikor csak röhögcsélnek. Igen, van olyan is. :-)
Az egyik tanítvány megmutatta nekem a jumbitaizo-t, a bemelegítést, lazítást -- goju ryuban ez is kötött. Voltak benne szokatlan, de hatékonynak tűnő elemek.
A kihon kemény, tempós volt. A goju ryu és a mester stílusa között van néhány alapvető különbség, de nagyjából megegyeznek a technikák, úgyhogy nem lógtam ki feltűnően. Pár apróbb eltérés:
A dôjô
Több okinawai egyesület honlapját is megnéztem, de mivel ez pont közel volt a szállodához (negyed óra gyalog), erre esett a választásom, szinte véletlenszerűen.
Hívatlanul, ajánlólevél nélkül állítottam be szerda este, mondtam, hogy gyakorolni szeretnék. Gondoltam olyan lesz mint otthon, mondják, hogy ez remek, gyerünk, állj be, még meg is veregetik a vállam, ehhez képest néztek, hogy mit keresek itt, kérdezgették, hogy mégis milyen stílust gyakorlok, valamiért fontosnak tűnt. Leültettek, hogy várjam meg a kaichô-t, az egyesület elnökét, vele beszéljem meg a dolgot.Mesteremről, Fujimoto Sadaharu senseiről, és iskolájáról, a Shôbukai-ról nem nagyon hallottak előtte, én meg nem tudtam megmondani, hogy pontosan milyen stílust gyakorlunk*, mivel a Mester különböző stílusokból alakította ki a saját stílusát. Nagyjából tisztáztuk, hogy bármi legyen is az amit gyakorlok, nem sok köze van a Goju ryu-hoz, így ezek után felvetődött, hogy akkor végső soron mi a halált akarok én tőlük. Ezen a ponton kissé megszeppenve mondtam, hogy hát én csak gyakorolni jöttem, gondoltam nem gáz, jorosku onegájsimász. Aztán mondta a kaichô, hogy oké, beállhatok fehér övvel alap edzésre, az oktatás díja 5000 jen. Mondtam, hogy nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, inkább akkor megnézném a gyakorlást a padról, ha szabad.
Végül csak beálltam, mert kiderült, hogy 5000 jenért edzhetek a hét végéig, és 4 edzésért már megéri kifizetni ennyi pénzt. Akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen híres iskolába tévedtem. Mint említettem, ennyi 6-7-8. danos mestert egy rakáson nem sok helyen lát az ember. Szóval pláne.
Közben beállított három kigyúrt fehér srác is, ijesztően néztek ki, de az edzés után sokkal barátságosabbak voltak, kiderült, hogy új-zélandiak, egy hétig vannak itt, minden nap gyakorolnak.
Az edzés - [kicsit szakmai, nem karatésok nyugodtan ugorjanak a következő részhez]
A szerdai edzés pont csoportos volt, a többi nem. A dôjô délután 2-től este 10-ig van nyitva, mindig van benn néhány karatéka, párokban vagy egyedül gyakorolnak megszállottan, kivéve amikor csak röhögcsélnek. Igen, van olyan is. :-)
Az egyik tanítvány megmutatta nekem a jumbitaizo-t, a bemelegítést, lazítást -- goju ryuban ez is kötött. Voltak benne szokatlan, de hatékonynak tűnő elemek.
A kihon kemény, tempós volt. A goju ryu és a mester stílusa között van néhány alapvető különbség, de nagyjából megegyeznek a technikák, úgyhogy nem lógtam ki feltűnően. Pár apróbb eltérés:
- magasabb hikite, teljesen hátrahúzott kéz, kidüllesztett mellkas
- védéseknél a másik kéz úgy mozog, hogy közben végig védi a testet
- sokkal mélyebb alapállások (a shiko dachi és a zenkutsu dachi) - ennek a csípőm nem örült
- hami kamae helyett sanchin dachi
A tanulás amúgy elég jól ment, első nap megtanultam 2 katát, a Gekusai ichi-t és a Gekusai ni-t. Másnap hozzávettük a Saifa nevűt. Küzdést nem láttam egyáltalán, nagyjából katáztunk, kihonoztunk és más érdekes gyakorlatokat csináltunk végig.
Elég sok erősítés volt, a képeken látszik, hogy sok súlyzó, és egyéb erősítő eszköz sorakozik a falak mellett. Erőnlétre és állóképességre elég nagy hangsúlyt fektetnek, nagyjából annyit mint mi otthon, Jersy mester dôjôjában.
Volt egy kote-ate nevű gyakorlat, ha jól emlékszem a kifejezésre, ami abból áll, hogy a pároddal összeütöd az alkarod, ezzel erősítve azokat a felületeket, amiket védés közben használsz. Ezt azért szerettem, mert mindenkinek jól szétvertem a kezét, és volt egy kis sikerélményem.
Gyakoroltuk a sanchin katát, ami csak a goju ryuban létezik. Nagyon lassú technikák, erős légzéssel, megfeszített izmokkal, az alhasból indítva, harából. Érdekes, és fontos gyakorlat, más stílusok nem fordítanak ekkora figyelmet arra, hogy minden technikának az ereje a harából ered, csak magasabb szinten éreznek rá a tanítványok sokszor maguktól, intuitívan, nem ennyire explicit a gyakorlása, mint a goju ryuban.
Egyébként jó volt, mert hagyták feltűrni a karategi ujját, amitől én kb 28 százalékkal erősebb vagyok. Fujimoto mesternél rámaszóltak.
Sörözés a mesterekkel
Csütörtök este az egyik öreg sensei meghívott sörözni egy kis izakayába (kocsmába) a dôjô közelében. Amikor bementünk, ott volt már a kaichô, awamorit iszogatott, nekünk sört rendeltek. Kérdezgettek mindenféléről, mesélték, hogy voltak tavaly Magyarországon szemináriumot tartani. Azt mondták, hogy jó a borunk, bár a kaichônak nagyon nem ízlett az aszú, túl édesnek találta, igyák azt az asszonyok szerinte. Most májusban Bécsben voltak ők ketten, szintén szemináriumot tartottak. Az öreg mester elmesélte milyen vicces volt, mikor Bécsben az utcán heilhitlerezett, meg karlendített, mondták az osztrákok, hogy talán nem kéne. Tényleg vicces elképzelni egy kicsi japán apókát amint a Schönbrunn kastély előtt karlendítve masírozik, közben meg tudod, hogy összepakolna egy század rohamrendőrt, mielőtt kimondanák, hogy "achtung". A mester egyébként tényleg iszonyat gyors, ilyet még soha nem láttam, Fujimoto mesternél sem. Később adott egy névjegykártyát, amiről kiderült, hogy ő Taira sensei, és 8. danos, akkor kicsit leesett az állam. Többek között azt emelném ki, hogy fiatal korában mikor elkezdett judózni napi 8 órát gyakorolt, és két hónap alatt megszerezte a fekete övet.
Érdemes megnézni ezt a videót is. Az elején ugyan abban az izakayában beszél, ahol voltunk, ráadásul pont ugyanott ül, ahol aznap ült. Én a baseball sapkás faszi helyén ültem. Kár, hogy a videón nem jön át igazán, hogy milyen elképesztően gyors, ezt a fickót tényleg látni kell, hogy elhidd.
Később aztán előkerültek az új-zélandiak is, meg egy rakás szasimi, awamori, meg egyéb jóság, egy jó darabig még iszogatunk, fél egykor értem vissza a szállodába. Mikor a pénztárcámat készítettem Taira sensei mondta, hogy ne aggódjak a számla miatt: összeségében kurvára megérte 5000 jent kifizetni a tanításért, főleg hogy megittam ingyen két sört, egy fél üveg awamorit, megettem két tál szashimit, két tál tésztát, meg egy csomó krumplit.
Elég elképesztő élmény, amikor az ember két 8. danos mesterrel sörözget. Többször mondták, hogy itt mindenki brother, nem hordják fenn az orrukat, pedig nincs a világon még egy ilyen mester, mint Taira sensei. Ugyan úgy, ahogy nincs a világon még egy olyan mester, mint Fujimoto sensei. Fantasztikus ilyen mesterektől tanulni, hatalmas mázli, hogy pont ebbe a dojoba tévedtem be. Lehet nem véletlenül alakult így a karmám, biztos akar velem valamit istenke.
* később kiderült, hogy a mester stílusa a Shito Ryu-ból származik. Az egyik mester hallott Fujimoto mesterről, ő mondta meg, aztán beugrott nekem is, hogy valami ilyesmit magyaráztak. Nem volt világos, hogy a Shobukai nem egy stílus neve, hanem az egyesületé/iskoláé. Illetve mivel a mester kialakította a saját stílusát, ezért a Shobukai név egyben a stílust is jelöli. Bonyolult. Karate, azt' jónapot.
Elég sok erősítés volt, a képeken látszik, hogy sok súlyzó, és egyéb erősítő eszköz sorakozik a falak mellett. Erőnlétre és állóképességre elég nagy hangsúlyt fektetnek, nagyjából annyit mint mi otthon, Jersy mester dôjôjában.Volt egy kote-ate nevű gyakorlat, ha jól emlékszem a kifejezésre, ami abból áll, hogy a pároddal összeütöd az alkarod, ezzel erősítve azokat a felületeket, amiket védés közben használsz. Ezt azért szerettem, mert mindenkinek jól szétvertem a kezét, és volt egy kis sikerélményem.
Gyakoroltuk a sanchin katát, ami csak a goju ryuban létezik. Nagyon lassú technikák, erős légzéssel, megfeszített izmokkal, az alhasból indítva, harából. Érdekes, és fontos gyakorlat, más stílusok nem fordítanak ekkora figyelmet arra, hogy minden technikának az ereje a harából ered, csak magasabb szinten éreznek rá a tanítványok sokszor maguktól, intuitívan, nem ennyire explicit a gyakorlása, mint a goju ryuban.
Egyébként jó volt, mert hagyták feltűrni a karategi ujját, amitől én kb 28 százalékkal erősebb vagyok. Fujimoto mesternél rámaszóltak.
Sörözés a mesterekkel
Csütörtök este az egyik öreg sensei meghívott sörözni egy kis izakayába (kocsmába) a dôjô közelében. Amikor bementünk, ott volt már a kaichô, awamorit iszogatott, nekünk sört rendeltek. Kérdezgettek mindenféléről, mesélték, hogy voltak tavaly Magyarországon szemináriumot tartani. Azt mondták, hogy jó a borunk, bár a kaichônak nagyon nem ízlett az aszú, túl édesnek találta, igyák azt az asszonyok szerinte. Most májusban Bécsben voltak ők ketten, szintén szemináriumot tartottak. Az öreg mester elmesélte milyen vicces volt, mikor Bécsben az utcán heilhitlerezett, meg karlendített, mondták az osztrákok, hogy talán nem kéne. Tényleg vicces elképzelni egy kicsi japán apókát amint a Schönbrunn kastély előtt karlendítve masírozik, közben meg tudod, hogy összepakolna egy század rohamrendőrt, mielőtt kimondanák, hogy "achtung". A mester egyébként tényleg iszonyat gyors, ilyet még soha nem láttam, Fujimoto mesternél sem. Később adott egy névjegykártyát, amiről kiderült, hogy ő Taira sensei, és 8. danos, akkor kicsit leesett az állam. Többek között azt emelném ki, hogy fiatal korában mikor elkezdett judózni napi 8 órát gyakorolt, és két hónap alatt megszerezte a fekete övet.
Érdemes megnézni ezt a videót is. Az elején ugyan abban az izakayában beszél, ahol voltunk, ráadásul pont ugyanott ül, ahol aznap ült. Én a baseball sapkás faszi helyén ültem. Kár, hogy a videón nem jön át igazán, hogy milyen elképesztően gyors, ezt a fickót tényleg látni kell, hogy elhidd.
Később aztán előkerültek az új-zélandiak is, meg egy rakás szasimi, awamori, meg egyéb jóság, egy jó darabig még iszogatunk, fél egykor értem vissza a szállodába. Mikor a pénztárcámat készítettem Taira sensei mondta, hogy ne aggódjak a számla miatt: összeségében kurvára megérte 5000 jent kifizetni a tanításért, főleg hogy megittam ingyen két sört, egy fél üveg awamorit, megettem két tál szashimit, két tál tésztát, meg egy csomó krumplit.
Elég elképesztő élmény, amikor az ember két 8. danos mesterrel sörözget. Többször mondták, hogy itt mindenki brother, nem hordják fenn az orrukat, pedig nincs a világon még egy ilyen mester, mint Taira sensei. Ugyan úgy, ahogy nincs a világon még egy olyan mester, mint Fujimoto sensei. Fantasztikus ilyen mesterektől tanulni, hatalmas mázli, hogy pont ebbe a dojoba tévedtem be. Lehet nem véletlenül alakult így a karmám, biztos akar velem valamit istenke.* később kiderült, hogy a mester stílusa a Shito Ryu-ból származik. Az egyik mester hallott Fujimoto mesterről, ő mondta meg, aztán beugrott nekem is, hogy valami ilyesmit magyaráztak. Nem volt világos, hogy a Shobukai nem egy stílus neve, hanem az egyesületé/iskoláé. Illetve mivel a mester kialakította a saját stílusát, ezért a Shobukai név egyben a stílust is jelöli. Bonyolult. Karate, azt' jónapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése